Egy kis hűtőtörténet...

A fennmaradt írásos emlékek egyértelmű bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a hűtés iránti igény egyidős az emberiség történetével. Már évezredekkel ezelőtt is használták a jeget és a havat italok, ételek, sőt lakóhelyiségek hűtésére. A híres ókori orvos, Hippokratész egyes források szerint elítélte és az egészségre károsnak tartotta a „jégbe hűtött” italok fogyasztását… A hadvezér, Nagy Sándor viszont Perzsiából szállíttatott jeget, hogy a borokat hűtve fogyaszthassák.

A hó és a jég használata mellett az egyiptomiak a víz száraz levegőbe történő bepárologtatását használták hűtésre, erről tanúskodnak egyes kb. Kr.e. 2500-ből származó falfestmények.

A Kr.e. kb. 4.században Indiában már azt is tudták, hogy a vizet só hozzáadásával hűteni lehet.

Ezen kezdeti hűtési technikák fejlődtek később tovább. A középkori Olaszországban és Spanyolországban a vizet már szalmiáksóval hűtötték.

Farenheit pedig hó és szalmiáksó keverékével állította elő az akkor legalacsonyabbnak tartott hőmérsékletet, amely hőfokskálájának alapját képezte.

Ami az egyiptomi technika továbbfejlesztését illeti, a víz párologtatását idővel a víznél alacsonyabb hőmérsékleten párolgó folyadékok váltották fel. Ezeket a közegeket hívjuk ma hűtőközegeknek. Azért, hogy az elvesztésüket elkerüljék, az elpárologtatás után egy csőrendszeren át egy kompresszorba vezették ezeket az anyagokat, majd újra cseppfolyósították őket.

Az első ilyen kompresszoros hűtőgépet az amerikai Jakob Perkins szabadalmaztatta 1834-ben. Ez a készülék etiléterrel működött. Az ammóniát, mely jelentős fejlődést eredményezett, Ferdinand Carré alkalmazta először 1867-ben.

A korabeli hűtőgépek azonban hatalmasak voltak és működtetésük állandó felügyeletet igényelt, gyakorlatilag kézzel nyitották és zárták őket. Áttörést a XIX. század végén megjelenő villanymotor jelentett, melynek eredményeként a XX. század elején Amerikában kifejlesztettek egy olyan kisméretű hűtőberendezést, amelyet az eddig használt jégszekrénybe lehetett építeni, s a villannyal működött.

A fejlődés következő lépését a freon mint hűtőközeg feltalálása eredményezte a 30-as években. Ez a szénhidrogén-származék egy szagtalan, nem mérgező, nem éghető, nem robbanó gáz, melynek használatával rohamosan terjedtek a korábbiaknál sokkal biztonságosabb, kisméretű kompresszoros hűtőberendezések (a korábban alkalmazott hűtőközegek ugyanis többségükben veszélyes, robbanékony anyagok voltak).

A XX. század végén azonban a freon-korszaknak is leáldozóban volt a csillaga, hiszen kiderült, hogy ez az anyag nagymértékben környezetszennyező és károsítja az ózonréteget. Ezért napjainkban a technológia jelentős mértékben a környezetvédelmi céloknak megfelelő megoldásokat részesíti előnyben.

 

© 2016 Minden jog fenntartva