A legtöbb nap nem folyamatos áramlásként éljük meg. Fragmentumokból állnak. Az egyik feladat befejeződik, a másik még nem kezdődött el. Egy megbeszélés korábban véget ér. Egy üzenet megszakítja a koncentrációt. Két kötelezettség között rövid várakozási idő keletkezik.
Ezeket a szüneteket könnyű figyelmen kívül hagyni. Túl rövidek ahhoz, hogy szabadidőnek lehessen őket nevezni, és túl hétköznapiak ahhoz, hogy jelentőseknek érezzük őket. Pedig ezek alakítják csendesen azt, ahogyan a digitális tartalmakkal interakcióba lépünk, és ahogyan szokásaink idővel kialakulnak.
A digitális viselkedést gyakran szándékunk alapján értékeljük: mit nézünk este, hogyan töltjük a hétvégét az interneten, vagy mely platformokat kerüljük el. De a képernyőkkel való napi interakciónk nagy része teljesen szándék nélkül történik. Azokban a pillanatokban, amikor nincs tervünk.
Mit csinálunk, ha nincs tervünk
Amikor néhány nem tervezett percünk adódik, ritkán állunk meg, hogy elgondolkodjunk, hogyan használjuk ki őket jól. Olyasmit keresünk, ami könnyűnek, ismerősnek és azonnal elérhetőnek tűnik. A cél nem a mélység vagy az elkötelezettség. Egyszerűen csak kitölteni a szünetet.
Ilyen pillanatokban az emberek gyakran:
- végiglapozzák a közösségi médiát, lazán váltva az Instagram vagy a Facebook posztjai között, átfutva a fotókat, rövid feliratokat vagy kommenteket, anélkül, hogy egyértelmű szálat követnének
- rövid videókat vagy klipeket néznek, például rövid Instagram-videókat, rövid TikTok-videókat vagy a YouTube által javasolt klipeket, amelyek azonnal elindulnak és ugyanolyan könnyen el is hagyhatók
- átállnak strukturáltabb játékformátumokra, amelyek még mindig lehetővé teszik a gyors belépést és kilépést, beleértve a regisztráció nélküli ingyenes kaszinójátékokhoz hasonló lehetőségeket, ahol klasszikus, élő és asztali játékok léteznek, valamint számos, rövid, önálló játékmenetekre tervezett slot formátum
- véletlenszerű cikkeket vagy címeket olvasnak, anélkül, hogy konkrét információkat keresnének vagy hosszabb cikkeket olvasnának
- rövid digitális játékokat játszanak, amelyeket nem a kihívás vagy a fejlődés miatt választanak, hanem azért, mert gyorsan elindulnak és véget érnek
Mindezeket a tevékenységeket nem a tartalmuk, hanem a kényelmük köti össze. Könnyen beilleszthetők a nem tervezett pillanatokba, és bármikor megszakíthatók anélkül, hogy befejezetlen ügyek maradnának.
Miért érezzük másnak a nem tervezett pillanatokat, mint a szabadidőt?
Fontos különbség van a szabadidő és a nem tervezett idő között. A szabadidő általában szándékos. Tudjuk, hogy jön, és gyakran előre eldöntjük, hogyan fogjuk felhasználni.
A nem tervezett idő hirtelen jelenik meg. Mivel nincs beütemezve, nem készteti az embert a gondolkodásra. Nem mérlegeljük a lehetőségeket, nem tűzünk ki célokat. Reagálunk, ahelyett, hogy választanánk.
Ez a reaktív tulajdonság magyarázza, miért viselkedünk ezekben a pillanatokban gyakran ismétlődően. Ugyanazokhoz a platformokhoz és formátumokhoz térünk vissza, mert azok ismerősek. Az ismertség csökkenti az erőfeszítést, és az erőfeszítés drágának tűnik, ha kevés az idő. Egy magyarországi tanulmány kimutatja, hogy a felhasználók gyakran rövid, vizuálisan stimuláló tartalmakkal foglalkoznak, amelyeket gyorsan fogyaszthatnak, megerősítve a szokásos digitális viselkedést (Hungary Today Social Media Study).
A kiszámítható formátumok kényelme
Ha az idő korlátozott, a kiszámíthatóság megnyugtatóvá válik. A világos kezdettel és végződéssel rendelkező formátumok csökkentik a következő lépés eldöntéséhez szükséges mentális erőfeszítést.
Egy rövid videó magától véget ér. Egy játékmenet automatikusan visszaáll. A hírfolyam végtelenül frissül, anélkül, hogy befejezésre lenne szükség. Ezek a struktúrák eltávolítják a nyomást, és megkönnyítik a bármely ponton való leállást.
Rövid szünetekben ez a fajta kialakítás inkább támogató, mint korlátozó. Lehetővé teszi a kötelezettségvállalás nélküli részvételt és a következmények nélküli kilépést.
Hogyan alakulnak ki csendesen a szokások
Mivel ezek a szünetek naponta sokszor előfordulnak, a bennük hozott döntéseink megismétlődnek. Idővel a megismétlődés szokássá válik. A cselekvés automatikussá válik, és alig észrevehető.
Nem tudatosan döntünk úgy, hogy újra megnyitjuk ugyanazt az alkalmazást. Egyszerűen csak ott találjuk magunkat. A szünet eltűnik, helyette a rutin lép.
A probléma nem az, hogy ezek a szokások léteznek. Hanem az, hogy gyakran láthatatlanok. Amikor a viselkedés láthatatlanná válik, nehezebb megkérdőjelezni vagy módosítani.
Miért kényelmetlen a csend
Az egyik oka annak, hogy ezek a szokások olyan könnyen kialakulnak, az, hogy a csend már nem ismerős számunkra. Néhány üres perc kényelmetlennek, sőt kellemetlennek is tűnhet.
Stimuláció nélkül a figyelem befelé fordul. A gondolatok felszínre kerülnek. Sok ember számára még a rövid csend is hosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában.
A digitális tevékenységek egyszerű megoldást kínálnak: a bizonytalanságot valami kiszámíthatóval helyettesítik, még ha az a valami minimális is. A rés kitöltődik, és a kényelmetlenség elhalványul.
Ez nem azt jelenti, hogy a csend jobb vagy rosszabb. Csak azt mutatja, milyen gyorsan megtanultuk elkerülni az üres teret.
A kis döntések halmozódó hatása
Egy ötperces szünet nem tűnik fontosnak. De egy napban sok ilyen van. Hetek és hónapok alatt ezek összeadódnak.
Az ismételt rövid interakciók széttöredezetté tehetik a figyelmet. Az állandó alacsony szintű stimuláció miatt a csend egyre idegenebbé válhat. Ezek a hatások finomak, de alakítják azt, ahogyan a koncentrációt, a pihenést és az időt éljük meg.
Itt nem arról van szó, hogy a tevékenységeket jónak vagy rossznak ítéljük. Arról van szó, hogy felismerjük azokat a mintákat, amelyek általában a tudatosság alatt működnek.
Hogyan működhetnek a napunkban lévő szünetek a javunkra
Amikor elkezdjük észrevenni ezeket a kis szüneteket, érdekes változás történik. Maguk a szünetek nem változnak, de a hozzájuk való viszonyunk igen.
Nem kell minden szünetet másképp kitöltenünk ahhoz, hogy a napunk kiegyensúlyozottabbnak tűnjön. Gyakran elegendőek a kis változtatások.
A tervezett tevékenységek közötti pillanatokban segíthet, ha:
- lassítsuk az átmenetet, akár csak rövid időre is, ahelyett, hogy azonnal a következő inger után nyúlnánk
Egyetlen mély lélegzetvétel, egy rövid nyújtás vagy egy pillanatnyi mozdulatlanság visszaállíthatja a figyelmet, mielőtt a következő feladat megkezdődik. - válasszunk alacsony zajszintű tevékenységeket, például olvassunk el néhány oldalt, hallgassunk nyugodt zenét, vagy lépjünk ki egy percre a szabadba
Ezek a lehetőségek nem igényelnek állandó figyelmet, és lehetővé teszik, hogy az elme megnyugodjon, ahelyett, hogy szétszóródna. - használja a szüneteket enyhe elmélkedésre, tegyen fel egyszerű kérdéseket, például „Mit csináltam az előbb?” vagy „Mi jön ezután?”
Ez folytonosságot teremt a napban, ahelyett, hogy egymástól független cselekvések sorozata lenne. - Fogadja el, hogy a semmittevés is egy lehetőség, különösen, ha a szünet nagyon rövid.
Nem minden pillanatnak kell produktívnak vagy szórakoztatónak lennie ahhoz, hogy értékes legyen. - figyelj meg az ismétlődéseket ítélkezés nélkül, és figyeld meg, melyik szokások jelennek meg újra és újra nem tervezett pillanatokban
A tudatosság önmagában gyakran vezet idővel tudatosabb döntésekhez, szigorú szabályok nélkül.
Ezek az ötletek nem arra irányulnak, hogy megszüntessék a digitális szokásokat, vagy valami „jobb” dologgal helyettesítsék őket. A cél nem a javulás önmagáért, hanem a tisztánlátás. Amikor megértjük, hogyan töltjük a napunkban a szüneteket, több szabadságot nyerünk abban, hogyan reagálunk rájuk.
Idővel ezek a finom változások kevésbé töredezetté és inkább szándékossá tehetik a napot – nem azért, mert többet tettünk, hanem azért, mert jobban jelen voltunk, miközben tettük.
A közbenső pillanatok észrevétele
Gyakran feltételezzük, hogy napjainkat a nagy döntések alakítják. A valóságban azonban ugyanolyan mértékben alakítják őket azok a kis, hétköznapi pillanatok is, amelyeket alig veszünk észre.
A néhány perc, amikor nincs tervünk. Az ismerős, könnyű megoldás után való nyúlás. A csendes szokás, hogy minden rést kitöltsünk.
Figyelni ezekre a pillanatokra nem azt jelenti, hogy meg kell változtatni őket. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy jelen vagyunk, amikor megtörténnek. És néha ez elég.