Csak az egyik oldalon hordott táska, túl sok ülés, gerincferdülés, túltolt mell-bicepsz nap elcsalt lábnappal, vagy maximális fókusz a popsiformálásra a felsőtest edzése nélkül. Gerelyhajítás, tenisz, kosárlabda, kajakozás. A féloldalasság, aszimmetria gyakran már csak fájdalom kíséretében üti fel a fejét, pedig kellő odafigyeléssel és kiegészítő sportokkal megelőzhetnénk. Magyar fejlesztésű sportot próbáltam.
A B2P2 a Fontanus Intézet által megálmodott mozgásforma, ami azt hiszem egy kicsit több is, mint egy edzés.
ODAFIGYELÉS
Te önmagadra. Az instruktor Rád. A csoportos órára megérkezve az első perctől kedves arcok fogadtak, sőt. Jófejek. Furán hangozhat, hogy ez az első dolog, amit kiemelek, viszont ez azért ritka jelenség. A rendszeresen járók is szívesen segítenek, nagyon jó a hangulat. Az óra kezdete előtt az instruktor minden új arcot megszólított, érdeklődött egészségügyi állapotukról és sportmúltjukról. Azt hiszem, valahol itt kezdődhet egy csoportos óra újragondolása, az egyéni célok és aktuális állapot maximális figyelembevételével.
Az instruktor az óra egészében figyelemmel kíséri a résztvevőket. Ha kell segít, javít, ha tudja, hogy többre vagy képes motivál.
EGYENSÚLY
1×1 m2. A gyakorlatokat egy ekkora tatamin végzed. Ennyid van, oszd be jól. Nettó egy óra. Alapos bemelegítéssel, nyújtással. A saját testsúlyos gyakorlatok az összes nagyobb izomcsoportot megdolgoztatják. Jól felépített, átgondolt óra vár. Nem lesz ugrabugra, nem lesz 50 guggolás és nem lesz szükséged semmi más kiegészítőre, sőt: a cipődet is otthon hagyhatod. A tatamin elvégzett gyakorlatokat végig instruálják, fontos, hogy melyik testrészünk, hol helyezkedik el. Egyformán terheljük mindkét felünket, javítja a féloldalasságot.
FEJLŐDÉS
Az óra szuper kiegészítés lehet bármilyen más sport mellett, illetve akár önálló sportként is. A tartóizmok erősítése, az ízületi mozgékonyság fejlesztése, az egy óra koncentrálás és odafigyelés önmagadra, a stressz kívül hagyása javítja sportteljesítményed, és igazán kiegyensúlyozottá tesz.
Hol? – 1132 Kresz Géza utca 26. (Fontanus Terem). Vagy Szegeden.
Kinek? – A mozgásforma szuper lehet kiegészítő edzésként bármelyik sport esetében. A tartóizomzat megerősítése rendkívül fontos fitnesztermi edzések esetében is. 6 nehézségi szint közül választhatsz, van kifejezetten rehabilitációs célú, de akár sportolók számára kifejlesztett óra is.
Mennyiért? – A budapesti árakhoz képest abszolút kedvező: 2000 Ft/ óra. Külön jófejség, hogy diákoknak, nyugdíjasoknak és kisgyerekes anyukáknak is kedvezményes. Próbáld ki és ne feledd: „a fejlődéshez két dologra egész biztosan szükség van: munkára és rendszerességre!”